Szférák zenéje

Csak az hallja, akinek füle van hozzá

     E sorok írójának egyszer egy ismerőse elmondta, őt az ezoterikával foglalkozóknál az idegesíti a legjobban, ha azt mondják, hogy rá kell hangolódniuk valakire vagy valamire, ha foglalkozni vagy gyógykezelni akarnak valakit. A ráhangolódás szó az, amit nem képes elviselni.
     Az ember és az univerzum elválaszthatatlan egységet alkot. A minden összefügg az egyessel, és kölcsönösen befolyásolják egymást. Minden folyamatnak megvan máshol is a megfelelője. Csak meg kell hallani, érezni azt, ami ráhangolódás nélkül nem megy.
     Hogyan lehet ezt másképpen értelmezni? Például úgy, hogy a Földet egy óriási mágnesnek képzeljük, és ezen a mágnesen stabil erővonalak húzódnak egyik pólustól a másikig. Közelebbről szemlélve azonban ezek a vonalak mégsem olyan stabilak, hanem rezegnek, akár a telefonhuzalok a szélben. A rezgéseket befolyásolja még a Nap, a Hold, a bolygók, a csillagok, a galaxisok, a Föld belsejében levő ércek, vízerek, kőzetek. Az erővonalak rezgése olyan, mint egy kozmikus zenekar szimfóniája. Az univerzum tehát szimfóniát játszik a Föld erővonalain. A Föld élőlényei – a halak, a baktériumok, a bogarak, a madarak, még az emberek is érzékelik a mágneses erővonalak rezgéseit, egyszersmind õk is rezegnek. A Föld élőlényei azonban a Naprendszer szimfóniájának és egymásnak más és más dallamai iránt vannak érzékenységgel hangolva, és ha ezeket a dallamokat valaki más is kívánja hallani, akkor hegyeznie kell rá a fülét, más szóval rá kell hangolódnia arra a bizonyos hangszerre. Ezek a ráhangolódások történhetnek különféle segédeszközökkel is, mint amilyen az inga vagy a varázsvessző is többek között.

        A leggyakoribb segédeszközök

     Az inga és a varázsvessző az ezoterikusok által a legtöbbször használatos segédeszközök. Van azonban egy olyan felosztás, amely szerint az ingát belső kutatásokra használják, a varázsvesszőt pedig külsőre. A magyarázat az, hogy vízerek és egyéb föld alatti vagy láthatatlan lelőhelyek felkutatásánál sokkal praktikusabb varázsvesszőt használni, mint ingát, mert vesszővel lehet gyalogolni, az ingával pedig ajánlatos mozdulatlanul állni vagy ülni. Az inga nem régi találmány, alig egy-két százados múltja van, míg a varázsvesszőt már az ókorban is használták – olykor igen eredményesen. Nem így az ingát. Elismerésére sokáig kellett várni. A vietnami háborúban például nagyon megkeserítették az amerikaiak hadviselését a vietnamiak föld alatti bázisai, az alagutak, lőszer- és élelmiszerraktárak, a különféle kelepcék, amelyek a gyalogság számára láthatatlanok voltak, mert földbe ásták őket. Az önkéntesek között egyszer jelentkezett egy vesszőskutató is, aki egy gyakorlóterepen bemutatta a tudományát, az elrejtett föld alatti raktárakat és más rejtekhelyeket minden nehézség nélkül pontosan felkutatta és kimutatta, és hajlandónak mutatkozott arra is, hogy a gyalogsági tiszteket megtanítsa az inga használatára. Az amerikai védelmi minisztérium azonban az indítványt elutasította. Válaszában a hadvezetés azt írta, hogy a radieszéziát a hadszíntéren levő parancsnokok nem fogadnák kitörő lelkesedéssel, mert véleményük szerint túl sok lenne a téves riadó. A radiesztézia, az inga kezelésének tudománya így nem került a hadviselési technikák közé.

        Nehéz megtanulni az ingakezelést?

     Sokan érvelnek azzal, hogy az inga kezelését nehéz megtanulni, sokan nem is képesek rá. Egy 1963. évi francia felmérés szerint, amelyet az École Normale, Franciaország vezető tanáregyesülete tett közzé a Vesszőjáró jelzése című műben, elolvashatjuk, hogy a kísérleti személyek 7O százaléka rendelkezett a varázsvessző vagy az ingakezelés képességével. Ezt felülmúlta egy amerikai felmérés Washingtonban: dr. Zaboj V. Harvalik professzor évtizedeken át folytatott kísérletei kimutatták, hogy a rátermettek aránya nála elérte a 9O százalékot is. De egyáltalán hogyan is működik az inga vagy a varázsvessző? Az ingának vagy a varázsvesszőnek szóló utasítás az azt tartó kéznek szól. A kar és a kéz a tudat közreműködésével mikromozgásba kezd, amitől az inga meglendül vagy körözni kezd. Az ember az antenna, az inga pedig a kilengő mutató. Az emberi szellem az, amely észleli a láthatatlan információáradatot a szférák zenéjéből, és jelzéseket ad az ingának az információról. Az ember tehát, miután ráhangolódik a kozmikus zenekarra, õ maga választja ki azt a hangszert, amelyet hallani vagy tudni akar, és ezt az információt az inga kilengésével, illetve a vesszőskutató karjának izomösszehúzódásával mutatja ki. A vesszőjárók, illetve az ingázók képesek programozni agyukat, és szelektáltan tudják kimutatni eszközükkel a vizet, az ércet vagy bármi mást. Még az emberi test legelrejtettebb bajait is tudásuk nagy raktárából elő tudják bányászni. És itt újból elérkeztünk egy fontos mozzanathoz, ez pedig a tudásunk nagy raktára. Mert amiről nincs tudásunk, arról sem az inga, sem a varázsvessző nem fog tudósítani. Ha az ingakezelőnek fogalma sincs arról, mekkora a vér normális cukorszintje, akkor az érdeklődő hiába fog erre a szintre rákérdezni, az ingakezelő nem fog választ adni.

        Betartandó szabályok

     Az ingázónak be kell tartania néhány szabályt, mert csak úgy fog pontos eredményt kapni. Az első dolog az, hogy nem lehet sebtében ingagyakorlatot végezni. Akkor sem szabad ingázáshoz fogni, ha hajszoltak vagyunk, idegesek, éppen veszekedtünk vagy ki vagyunk borulva valami miatt. Ha konfliktusnak nézünk elébe vagy gondok nyugtalanítanak bennünket, szintén érvényes: ne fogjunk a radiesztézia megtanulásába. Nyugalom, idő és tiszta fej nélkül nem érdemes belekezdeni. Azt is ki kell mondani, hogy a hajnalban született emberek ne ingázzanak este, és fordítva. A felsorolt előfeltételek után most már az szükséges, hogy el kell lazulni, addig kell gyakorolni a lazítást, míg úrrá nem lesz rajtunk a belső nyugalom. Lazítsuk meg görcsbe merevedett állunkat, vállunkat, rendezzük gondolatainkat, hagyjuk őket szabadon áramolni, majd mentálisan szólítsuk meg ingánkat: „Inga, jelezd, ha hajlandó vagy felelni a kérdéseimre.” Ha rögtön vagy kis idő elmúltával lendületbe jön az inga, akkor megkezdhetjük vele a munkát. Mert ez azt jelenti, hogy tudatunkban megnyílt a kozmikus tudásra néző ablak, fogékonyak vagyunk a világmindenség információira, tudásunk raktárából előbányászhatjuk azokra a kérdésekre a kellő választ, amelyekre fel is vagyunk készülve. De most az a kérdés merül fel, hogy tudunk-e egyáltalán szót érteni az ingával vagy a varázsvesszővel? Megtanítottuk-e ingánkat a velünk folytatandó párbeszédre? Ez sem olyan nehéz, percek alatt el lehet sajátítani. Miután ingánk bejelentkezett, és közölte velünk valamilyen mozgással-kilengéssel, hogy hajlandó velünk egy közös nyelvet beszélni, kérjük meg, hogy kezdjen egy olyan mozgásba, ami ezentúl az IGENT fogja jelenteni. Általánosan elfogadott elv, hogy az óra járásával megegyező körkörös keringés jelzi az „igent”, a fordított a „nemet”. Tanítsuk meg erre az ingát, és mondjuk ki, hogy ezentúl ilyen mozgásokkal adjon megfelelő választ. Ha pedig az inga mozgásában később olyasmire bukkanunk, hogy az inga áll, nem akar megmozdulni, akkor ez azt jelenti, hogy kérdésünket másképpen kell megfogalmazni, mert az inga nem akar pontatlan választ adni. Ha már létrehoztuk a beszélgetési alapot, akkor modern kifejezéssel élve az antennát „beállítottuk”. Most már kereshetjük az adóállomást, amiről hallani, értelmezni szeretnénk valami bővebbet. A hírközlés világában ilyenkor elfordítják az antennát, a vesszőskutatóknak azonban sokkal könnyebb a dolguk. Nekik csak egy bizonyos kérdésre kell koncentrálniuk, és az emberi szellem elkezdi letapogatni az „asztrális frekvenciasávot”, és csakhamar meg is találja a kívánt visszhangot. Persze ezen a téren is érvényes a közmondás, hogy gyakorlat leszi a mestert. Gyakorolni kell, és hamarosan mestere leszünk az ingakezelés tudományának.
     A legújabb kutatások az ingakezelésben már habot jelentenek a tortán. Egyes pszichológusok ingával lépnek kapcsolatba saját belső énjükkel. Mélytudatukra kérdeznek rá és kapják a frappáns válaszokat az olykor elfojtott problémákra, amelyek lelki bajokat váltottak ki. Idegnyelvészeti programozásnak nevezik a szakemberek ezt, és meglepő dolgokat fedeznek fel a pszichológia és a pszichiátria területén. Amatőr alapon azonban ezzel az új beszélgetési technikával nem lenne szabad foglalkozni, mert csak a beavatottak tudják célratörően megfogalmazni a kérdéseiket, a kapott válaszokkal egy csapásra meg lehet oldani a belső konfliktusokat, a gátlásokat, a legsúlyosabb rögződéseket. A tudatalattival azonban az ingakezelők ne foglalkozzanak, mert ez a problémakör nem tartozik az ezoterikához, amellyel mi próbálkozunk olykor foglalkozni.